Jóllehet Ida Rolf tanítványainak csoportja kezdetben még kicsi volt, a Rolfing már akkor is nagy feltűnést keltett: Marilyn Monroe bejegyezte naplójába, hogy éppen Mabel Todd könyvét a “Gondolkodó Test”-et (The Thinking Body. A Study of the Balancing Forces of Dynamic Man. London, Cecil Court, Dance Books. 1937) olvassa. Ez a mű Ida Rolfra is mély befolyással volt. Marilyns kollegái közül sokan keresték fel Ida Rolfot Hollywoodból, többek között Marlene Dietrich, Greta Garbo és Garry Grant. Valamennyien azért jöttek, hogy a tizes kezelési szériában részesüljenek, melynek során a kötőszövet egész rendszere — a fejtől a lábig — sorra kerül. A filmvilág tehetségműhelyében, a Lee Strasberg Acting Studio-ban akkoriban a felvétel feltételeihez tartozott, hogy a színinövendékek először is “Rolfozni” jártak, hogy testüket a tíz kezeléssel előkészítsék az igényes kiképzéshez. A tiz kezelésböl álló sorozat a mai napig a Rolfing-módszer magját képezi, ez az oktatás anyaga Coloradoban, az Ida Rolf által alapított Rolf Intézetben, de Münchenben is az European Rolfing Association keretében.

Vetnünk kell egy pillantást a Rolfing-módszer múltjába és jelenébe, hogy mindezt jobban megérthessük. A fiatal Ida Rolf, aki az egyik legelső egyetemet végzett biokémikus nő volt az USA-ban, éveken keresztül tanult jógamesternél. Tudományos tanulmányai mellett mindenféle alternatív módszerrel is foglalkozott, melyek azt célozták meg, hogy az ember testét és lelkét egyensúlyba hozzák. A tömérdek tapasztalat közül bizonyára a jóga és az oszteopátia manuális kezelési koncepciója hatottak rá leginkább. A jógát — mely az indiai kultúrából került át Amerikába — az asanas-okon keresztül tanulták az emberek: az asanas-rendszer egy igen differenciált, évezredes múltra visszatekintő jóga pozitúra-rendszer, amely a napi gyakorlatok hosszantartó útján hozza összhangba a testet és a lelket. Ezzel szemben az oszteopátiában, amely a nyugati kultúrában jött létre, az organizmus önszabályozó erejének ösztönzése kézzel történő kezeléssel történik.

Rolfing — híd a keleti jóga és a nyugati oszteopátia között

Hosszú évek jóga praxisa után úgy döntött Ida Rolf, hogy a jóga gyakorlatokat a manuális technikával kombinálja. Miközben jóga tanítványai az asanas- és légzőgyakorlatokat végezték, megpróbált a kötőszövetre kézzel hatni, hogy a tanítványok fejlődési folyamatát meggyorsítsa. Az amerikaiak a munkáját ezért így emlegették: “Drive in Yoga”.

Ida Rolf hidat próbált ezzel építeni a hosszadalmas keleti jóga, és az oszteopátia gyorsan ható nyugati kezelési szisztémája között. Mindeközben azon fáradozott, hogy mindkét módszer célkitűzéseit egyesítse. A.T.Still első tanítványainak generációja, az öreg amerikai oszteopátok képessége, és célkitűzése — az organizmus mozgáskorlátai alóli felszabadítása — nagy hatással voltak rá. Ezzel együtt nagyra tartotta a jóga kapacitását is, ahogyan az az embereket megszabadítja a fölösleges feszültségektöl, és úgymond belülről felegyenesíti őket. Így jutott el végül is a tíz Rolfing-kezelés konzepciójával a két célkitűzés összekapcsolásához.

Jól felismerhető terv áll eme kezelési sorozat mögött: A Rolfer először is mindig megnézi a kliensét állva, ülve és járás közben. Arra figyel, hogy hogyan illeszkedik össze az ember teste, hol vált élete során túl feszessé, vagy túl puhává, hogy a test egyes szakaszai hogyan vannak egymással összekötve. Figyelmét mindenekelött annak felismerésére öszpontosítja, hogy a test szerkezete összhangban van-e a gravitációval, vagy összetorlódik-e ettől a mindig jelenlévö értéktöl. Ezekután a Rolfer végigtapogatja a szövet legfontosabb szakaszait. Ilyenkor különösen az izmokat borító fasciára koncentrál, melyeknek az izmok mozgékonyságában fontos szerepet jut. Eközben úgy analizálja a test szerkezetét, mint egy képfaragó, aki szobrot akar formázni.

A Rolfer azonban nem csak a statika szemszögéből analizálja a test szerkezetét. A statikai analízist azzokkal a jellegzetességekkel hozza összefüggésbe, ahogyan a kliens a mindennapokban mozog; fel szeretné fedezni azokat a mintákat, amelyek számára a munkahelyen, az irodai széken, a képernyő elött, az autóülésben, vagy akár a sportban és discóban tipikusak. És végül elkezdi a gyakorlati munkát: az egyes kezelések célkitűzései a kezelt emberre lesznek méretezve. Ennek során — jóllehet a menetrend kész van — az alkalmazásnak magának a lefutása mindig nagyon individuális.

A fejtől a lábig, kívül belül — Rolfing az ember minden porcikáját érinti

Az első Rolfing kezelés célja példának okáért az, hogy a légzésnek nagyobb teret teremtsen és a mellkas és csípő közötti kapcsolatot valamicskét oldja, hogy az organizmus jobban fel tudjon egyenesedni anélkül, hogy közben meg kellene eröltetnie magát. Ennek az eredménynek az eléréséhez az kell, hogy a kezelés — amennyire csak lehetséges — testreszabott legyen. A Rolferek képzésük során az érintésminőségek széles spektrumával tanulnak meg dolgozni. Ezek néha igen erőteljesek, a Rolfer intenzíven nyúl bele — masszázsolaj használata nélkül — a kötőszövetbe. Ezzel ellentétben a kezelés sok eleme igen kifinomult, amely megköveteli a kliens figyelmes együttműködését: a Rolfing jóllehet elsősorban testi kezelés, de nemkevésbé érzékelés- és mozgástanító folyamat is, amely az organizmust el akarja juttatni önorganizációs és -gyógyító képességeinek teljes aktivizálásához. Ezért is oly szigorúan tízhez kötött a kezelések száma. Csak később, a feldolgozás hónapjai után lesz néhány — a felfrissítést célzó — kezelés ésszerű.

A második kezelés többnyire arról szól, hogy a lábszárak, lábfejek statikája javuljon, hogy a törzsünk és az “alváz” egyensúlya helyreálljon. A harmadik kezelés testünk mindkét oldalszakaszának mozgékonyságával és kiegyenesedésével foglalkozik. A négytől hétig tartó kezelések során végül eljut a Rolfer a test épületének mély belső szerkezetéig, midőn a mélyen fekvö fasciákat és membránokat kezeli. Az elsőtől a hetedikig tartó kezelések során kontaktusba kerül így a kötőszövet szinte valamennyi fontos rétegével: a talp fasciájától, az alsólábszár membránjaitól a hát rétegein keresztül egészen a nyak egyes kifinomul elemeiig, és az állkapocs ízületének leghátsóbb szögletéig. A legvégére három kezelés marad még — a nyolcadik, kilencedik és tizedik —, hogy az alapos renoválás után a test felépítése harmónikussá, stabillá váljon.

Az alapvető meggondolás, amit Ida Rolf már igen korán kifejezésre juttatott, az mindvégig az, hogy a nehézségi erőhöz való viszonyunk komplikáltabbá és fontosabbá is vált azáltal, hogy már nem négy lábon — mint elődeink —, hanem kétlábon állunk és járunk. Amiről tehát szó van, az a test statikájának lehetőleg kiegyenlített egyensúlya és az effektívebb mozgás.

A struktúra és szisztéma individuális kezelése

A Rolfer célja a tíz Rolfing-kezeléssel az, hogy megtalálja minden esetben a lehető legjobb individuális megoldást arra nézve, hogy a test megszabaduljon fölösleges feszültségeitől, melyek gyakran komoly testi és lelki következményekkel járnak. Ennek módja — hogy mindez hogyan történik —, az a mai gyakorlatban Ida Rolf óta néhány szempontból továbbfejlődött: a Rolfing-módszer az utóbbi években pont Európában is új impulzusokat kapott. Dr. Hans Flury, svájci orvos és Rolfer újólag elmélyítette Ida Rolf alapmeggondolásait, Hubert Godard mozgásszakértő a Párizsi Egyetemen pedig funktionális aspektusokkal gazdagította a Rolfing-koncepciót.

A tizes széria klasszikus elve mégis még mindig a Rolfing-módszer egyszeregygye. Ez egyszerűen azért van így, mert ez a tíz kezelés ideális módon fedi le a kliensek egészen különböző kívánalmait és követelményeit; némelyek azért mennek rolfozni, hogy testüknek felépítése jobb legyen — jobb formát akarnak, feszesebb kötőszövetet; mások azért jönnek, hogy megszabaduljanak krónikus háttáji problémáiktól, hogy a mindennapi stresszt, a mozgás hiányát kiegyenlítsék; ismét mások a lelki egyensúlyukhoz keresnek a Rolfing-on keresztül szilárdabb alapokat. A Rolfer számára a tíz kezeléssel bármelyik út járható: különböző mélységekben, magasságokban és különböző irányokban. A célkitűzésekről és egyéni elvárásokról Rolfer és kliens partnerként dönt.

“Talál elvesztette teste a függőlegest” — mondaná Önnek egy Rolfer. “Ezoterikus duma”, azt mondja? De gondoljon bele: Az ember többé kevésbé automatikusan mozog, és bár igyekezünk betartani a hátunkat kímélő iskolásan tanult elveket a mindennapi munkában, de mintha csak meg lenne átkozva: újból és újból “rossz” mozdulaton kapjuk magunkat, és ezek is csak azon kevés mozdulatok közé tartoznak, amelyekre idő közben felfigyeltünk. De mi van a többivel?

A Feldenkrais, Oszteopáia vagy a Rolfing azt tanítja, hogy a változatos emberi mozgásfolyamatok és testtartások mélyén bizonyos általános és individuális minták találhatóak. Ezek teszik ki az embert, de belevésődnek a legszorosabban vett tulajdon testformánk és -tartásunk sajátosságaiba is. A mindennapjaink mozgásfolyamatait testünknek eme szerkezete határozza meg. És fordítva: a megszokott mozgásmenetek tartósan megszilárdítják testünk szerkezetét és tartását. Ennél a pontnál kezdődik a dilemmánk. A Rolfer számára az a tény, hogy inkább tartjuk magunkat, mintsemhogy oldottak lennénk, azt szignalizálja, hogy nem vagyunk egyensúlyban. “Az emberi test képes magát tulajdonképpen minden nagyobb erőfeszítés nélkül felegyenesíteni és mozgatni” — így a Rolfer Hubert Ritter, aki 1994-óta kezel a Rolfing segítségével “tartásproblémás” embereket. A Rolfing abból indul ki, hogy testünk nem csak a csontváz, az ízületek és az izmok segítségével tartja és mozgatja magát, hanem a kötőszövet-membránok és fasciák — az izomok, szervek burkolata és az ínlapok — által is. A Rolferek a fasciát a szervezet egyik központi szervének tekintik, ellentétben a klasszikus anatómiával, amely erre a lebenyekből  és inakból álló hálózatra “ellenségesen” tekintett, finoman tisztogatva eltávolította azt, hogy ezáltal pontos képet kapjon a szervekről, csontokról és izmokról.

A Rolfing, a Struktúrális Integráció feltalálója, Ida Rolf (1896-1979) számára a kötőszövet és a fascia a “forma szerve” volt. Ha gombnyomásra eltávolíthatnánk mindent a testünkből, csak a kötőszövet maradna, akkor megkapnánk a pontos, térben elrendezett alakunkat a maga szerveinek és izmainak formájával együtt. Itt kapcsolódik a történetbe a Rolfing, mivel a kötőszövet valamennyi izom burokjaként, a maga térbeli viszonyaiban és sajátos feszültségében plasztikus, formálható.

“A kötőszövetben található kiegyenlített feszültség a testet normális esetben függőlegesen tartja” — így Ritter. De példának okáért, ha az izomrészletek vagy ízületek igénybevétele egyoldalú, az a fasciákat is korlátozza: egyoldalúan fogva tartják ezután az izmokat, húzzák a szerveket vagy ízületeket és részt vesznek mozgató apparátusunk valamennyi csorbulásában.

Az első Rolfing kezelés

A részletes anamnezis után a Rolfer arra kéri a kliensét, hogy vetkőzzön fehérnemüre, járkáljon fel s alá, üljön és végül feküdjön a kezelőasztalra. A külső testszerkezetünk és mozgásfolyamataink első szemrevételezése mellett, ekkor belső tartásunkat érzékeli a kezén keresztül. Mélyen a szövetbe hatolva óvatosan széthúzza egymástól a mellkast és a csípöt. “Letapadások”, rövidülések után kutat a kötőszövetben.

Keze csontos részeivel, könyökével erős nyomást gyakorolva behatol a medence terébe és megnyújtja a medencecsontok környéki fasciákat. Ez a művelet kissé fájdalmas, más kézmozdulatok viszont szinte alig észrevehetőek: egy könnyed érintés kutatja a koponyaalapon, a szövet, izomzat és csontozat centrális csomópontján, a feszültségek állapotát. Hosszan elnyúlva a kezelöasztalon, a test spontán módon reagál: korog a gyomor, egyes szövetkötegek nyújthatóbbá válnak, kellemes fáradtság árad szét. 

A Rolfing célja

A Rolfing célja az, hogy a test szerkezetét olyan irányba befolyásolja, hogy lehetővé váljon a könnyed és fájdalom nélküli mozgás. Olyan lefolyású mozdulatokra törekszik, amelyek harmónikusan illeszkednek a gravitációhoz. Ebben a tekintetben a Rolfing-módszer a klasszikus fizika és anatómia objektív tényeihez, illetve az egyes ember individuális lehetőségeihez igazodik. Ida Rolf szerint a bolygónkon uralkodó gravitáció mindenekfölött álló törvény, amelyhez mozgásunk kerete illeszkedik. Rolf azt kérdezte, hogy testünk részeinek hogyan kell a térben egymáshoz viszonyulniuk, hogy a gravitáció ne deformáljon, hanem pozitív rendezőfunkciót kapjon.

A kezelés általában tíz alkalomra van tervezve. Ezek során a Rolfer egyszerű gyakorlatokat magyaráz el nekünk, amelyekkel a megszokott mozgásmintáink tudatosodhatnak és újak tárulhatnak fel.

A Rolfing-minta szerint (lásd a Rolfing-logó grafikája) testünk szerkezete akkor van optimális egyensúlyban, ha a fej függőlegesen ül a vállakon, a mellkas a medence fölött helyezkedik el, a törzs pedig a lábak, lábfejek fölött. Ebben az ideális esetben csak kevés aktív izomerőre van szükségünk. Ha viszont a szegmensek nem függőleges elrendezésben vannak egymás fölött, akkor a kötőszöveti hálózat és az izomrendszer megemelt energiaráfordítással stabilizálja a testet. Ez a folyamat hosszabb távon a kötőszövet bizonyos szakaszainak megerősödéséhez és rövidüléséhez vezet.

A kulcs

A belső átszervezés és a mozdulatok külső megújításának a kulcsa a Rolferek számára tehát a fasciában található. A fascia köti össze testünk funkcionális egységeit, ez a hálózat fogja fel és osztja be testünket és annak szerveit. Ha a Rolferek eddig abból is indultak volna ki, hogy a fasciaháló csupán az izmok gerjesztette erő passzív átvitelét szolgálja, az újabb kutatások egészen más képet mutatnak: a fasciaháló saját erőből képes megnyúlni, vagy rövidülni.

A már évekkel ezelőtt megfogalmazott feltevés most először bizonyosodott be tudományosan. Robert Schleip, aki 1978-ban az első certifikált Rolfer volt Németországban, az European Fascia Research Project, az Ulm-i és a Bradfor-i egyetemek közös kezdeményezésének keretében — az European Rolfing Association támogatásával — két éve kutatja a fasciák dinamikus viselkedését. A kutatások szerint az emberi fasciában olyan típusú sejtek is találhatóak, amelyek szükség esetén a síma izomsejtekhez hasonlóan viselkednek. Saját maguk is képesek tehát a szövet összehúzására. Ez a tulajdonság különösen azokban a fasciákban domborodik ki, amelyek a test egyenes tartásával állnak összefüggésben. “Ez a bizonyíték meg fogja változtatni terápiás alkalmazásainkat.” — vélekedik Schleip.

Az eddigi kutatási eredmények azt is segítenek megmagyarázni, miért találunk oly gyakran krónikusan feszült izmokat, melyek tapintása kilazult fekvésben, vagy alvás közben is kemény. “A gyors változásra képes és a központi idegrendszer által irányított izom-mozgatórendszer mellett nyilvánvalóan rendelkezik a test a feszültségszabályozásra egy másik, lassabb szisztémával is, amely az izom-fasciák úgynevezett háttérfeszültségét hozza létre.” Schleip úgy véli, hogy a testi panaszok nagy része “eme kötőszöveti háttérfeszültség nem szerencsés megváltozásával” függ össze. Például a krónikus háttáji panaszok, a nyak feszültsége, vagy merevsége esetében. A Rolfing célja ennek a háttérfeszültségnek az oldása.

A Rolfing-módszer célja

• a test szerkezetét — megelőző, vagy korrigáló célzattal — olyan irányba javítani, hogy az ember a gravitációval leginkább harmóniában tudjon mozogni;

• a test szegmenseit egy elképzelt belső függőleges vonal köré rendezni úgy, hogy ez a belső vonal egyenesen állva a gravitáció vonalával egybeessék;

• a test elülső és hátulsó oldala közötti egyensúly helyreállítása;

• a test, vagy az egyes testrészek hajító és feszítő oldalainak szövetei közötti feszültségegyensúly helyreállítása — a felületi és mélyen fekvő úgynevezett myofasciális szövetrétegek között is dinamikus kiegyenlített feszültségviszony kell, hogy legyen;

• a jobb és bal oldal kiegyensúlyozása — bizonyos asszimetria figyelembe vételével (belső szervi különbözőség az oldalak felépítésében);

• új tartás- és mozgáslehetőségek feltárása, amelyek lehetővé teszik a lehető legkevesebb energiaráfordítást;

• lehetővé tenni a vér, nyirokfolyadék és liquor (gerincnedv) szabad áramlását, valamint az akadálymentes és kiegyensúlyozott lélegzést;

• önmagunk érzékelésének javítása és az individuális testbeszéd finomítása.

 A kezelés

• a myofasciális szövetre gyakorolt manuális hatás: a rövidült struktúrák nyújtása, keményedések és letapadások oldása, hypoton szövetszakaszok és bizonyos idegreceptorok stimulálása — legtöbbször fekve, de ülve, állva is, vagy bizonyos mozdulatok kivitelezése közben;

• a szenzórikus tudatosság érzékenységének növelése és célirányos, új mozgástapasztalatok lehetővé tétele;

• segítségadás az új testtartás és mozgáslehetőségek hétköznapi életbe történő transzferálásához.

A Rolfing-folyamat rendszerint tíz egyórás kezelésből áll. A kezelések szisztematikusan épülnek egymásra, és összhangban vannak az egyén individuális teststruktúrájával.

Az aktív Rolferek valamennyien többéves kiképzést tudhatnak maguk mögött, működésüket az Ida Rolf által alapított Rolf-Intézet certifikációja engedélyezi. Körülbelül 2000 certifikált Rolfer dolgozik a világon.

A Rolfing® manuális kezelési módszer, melyet 60 évvel ezelőtt a biokémikus Prof. Dr. Ida Rolf fejlesztett ki az USA-ban. Elvi alapvetése a keleti jóga és a nyugati oszteopáthia felismerésein nyugszik. Figyelmének középpontjában a kötőszövet és a gravitáció áll, hatásában a kiegyensúlyozott testtudatot és az optimális testszerkezetet befolyásolja.